Általános információk

kullancsok (Ixodidae) viszonylag kevéssé gazdaspecifikus, vérszívó ektoparazita állatok. Kifejletten főként az emlősök vérszívói, de – különösen a lárvák – olykor madarakból és hüllőkből is szívnak vért. Életük során két vagy három gazdaegyedből táplálkoznak, ennek alapján „kétgazdás” vagy „háromgazdás” fajokról beszélünk. A trópusokon egygazdás fajaik is vannak. Ez jelentősen befolyásolja az általuk terjesztett egysejtű-, baktérium- vagy vírusfertőzések járványtanát.

Fejlődési ciklusuk

Mint minden ízeltlábú esetében, a ciklus egyes szakaszait itt is vedlés határolja. A petéből lárva kel ki, melynek még csak 6 lába van, és nem szaporodik. Több lárvastádium után nimfa-stadiumok következnek, a nimfáknak 8 lábuk van, és nem szaporodnak. A kifejlett állat, vagy más néven imágó szintén 8 lábú, ivarosan szaporodik: párzás után petéket rak.

A gazda megtalálása

A kullancsok egyik legfontosabb érzékszerve a Haller-szerv, amely az első lábak első ízében található. Ez egy összetett érzékszerv, amellyel a levegő mozgásait, a hőmérsékletét, páratartalmát, szén-dioxidot, ammóniát és a fajtársaik által kibocsátott feromonokat tudják érzékelni. A kullancsok bizonyos receptorai arra is alkalmasak, hogy a gerinces állatok által kibocsátott szaganyagokat nagy távolságokról is érzékeljék. Annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel vegyék észre a levegőben a megfelelő molekulákat, illetve a madár vagy emlős által termelt hőt, a gazdát kereső kullancsok sokszor jellegzetes testtartást vesznek fel. Ilyenkor első lábukat fölfelé tartva mozgatják, ami néha akár szabad szemmel is megfigyelhető a fűszálakon és az aljnövényzeten. Gyakori tévhit, hogy a kullancsok fák koronájáról esnének, netán ugranának az emberre. Mindhárom aktív fejlődési stádiumuk olyan gazdát keres magának, amely az aljnövényzetben vagy a cserje-bokorszinten, legfeljebb 2 méter magasságban közelíthető meg. Mivel ugrani nem képesek, leginkább a növényzeten várják az arra haladó gerinces állatokat, és ha sikerült felkapaszkodni rá, a hőérzékelő receptoraik segítségével egy kapilláris eret keresnek, ahol megkezdhetik a vérszívást.

Gazdát kereső nőstény kullancs, amint első lábának első ízén lévő Haller-féle
szervével gyűjti össze a levegőben érzékelhető, számára fontos információkat.
A jobboldali kép a Haller-szervet mutatja pásztázó elektronmikroszkópos felvételen. Forrás: kullancsok.parazitak.hu

A vérszívás

A kullancsok a legtöbb vérszívó ízeltlábútól eltérő módon jutnak a gazda véréhez. A szúnyogokhoz képest pl. jóval lassabban, és jóval hosszabb ideig táplálkoznak. Amint egy bőrfelülethez közel eső kapillárist találtak, csáprágójukkal (fájdalommentesen) kis sebet ejtenek rajta, miközben a nyálmirigyük által termelt anyagok segítségével a szipókájukat is bele tudják fúrni a kialakult kis sebbe. A fogakkal ellátott szipóka segítségével képesek a gazda bőrében rögzíteni magukat. A rövidebb szájszervvel rendelkező fajok egy cementszerű anyagot termelnek, amely szintén meggátolja a kullancs kiesését, és megnehezíti az eltávolítást. Ahhoz, hogy napokig tudjanak észrevétlenül vért szívni, a kullancsoknak számos módon kellett az evolúciójuk során újabb és újabb eszköztárat kifejleszteniük. Nyálmirigyük véralvadásgátló anyagokat termel, ezzel akadályozza meg a gerinceseknek a seb kialakulására adott gyors és hatékony reakcióját. Sőt, a vér áramlásának növelése érdekében értágító molekulákat választanak ki a táplálkozás helyén. Különösen figyelemreméltó, hogy a gazda immunrendszere ellen is külön stratégiát fejlesztettek ki ezek a vérszívó ízeltlábúak: gyulladásgátló anyagokat és az immunrendszer működését blokkoló molekulákat juttatnak a gazda szöveteibe. Mindez lehetővé teszi számukra, hogy legtöbbször észrevétlenül napokig, egyes fajok nőstényei esetében akár 2 hétig is vért szívjanak. A táplálkozásuk során ugyan a vér víztartalmának jelentős részét visszajuttatják a gazda vérkeringésébe, mégis a nőstények akár testtömegük 80-120-szorosára is megnőnek a vérszívás közben.

A kullancsok nyálmirigyének működése szükséges ahhoz is, hogy a különféle kórokozók a vérszívás során bekerülhessenek a gazdaállat vagy az ember vérkeringésébe. A táplálkozás során felvett nagy mennyiségű folyadékból folyamatosan juttatnak vissza vizet a gazdába, és ez a visszafelé irányuló áramlás teszi lehetővé a kórokozóknak a gazdába jutást. Ugyanakkor, a gazdaállat vérével sokféle vírust, baktériumot és protozoont képesek a kullancsok felvenni, amelyek életciklusukat a kullancsban folytathatják. A táplálkozást követően a földre hullva a kullancsok tovább emésztik a vért, és csak utána vedlenek (lárva és nimfa) vagy rakják le tojásaikat (nőstény). A hímek, miután több nőstényt is megtermékenyítettek a gazdán, elpusztulnak.

Kárpát-medencei fajaik

Kárpát-medencében leggyakoribb a közönséges kullancs (Ixodes ricinus), amely a vérszívás során Lyme-kórtvírusos agyhártyagyulladást, és más fertőzéseket is terjeszthet az emberre.

Közép-Európában a Dermacentor reticulatus különösen a tularémia kórokozója és a kutyababéziózis terjesztése miatt jelentős.

partifecske-kolóniákban tömeges faj az Ixodes lividus, mely leegyszerűsödött és felgyorsult életciklusával a partifecske fiókáinak kizsákmányolására specializálódott. A Felső-Tisza-vidéken világhírű kutatások folynak a fecske-kullancs kapcsolat tanulmányozása terén.

 Mintegy két tucat kullancsfaj is él a Kárpát-medencében. A fontosabbak:

 

Érdekes videók a témában: