Bélférgek

A laposférgek törzse

A laposférgek közt a legjelentősebb kórokozók a galandférgek, melyek egyrészt saját maguk, másrészt lárváik által okozhatnak egészségügyi problémákat. A kórokozók kifejlett stádiuma igen hosszú, akár több méteres is lehet: lapos (petékkel teli) ízekből áll, melyek leszakadva a külvilágra kerülve fertőzik a köztigazdákat, bennük egy bélférgességtől eltérő, ún. lárvális cestodosist idézve elő.

Ez annyit jelent, hogy a köztigazda élőlényben (pl.: rágcsálók, bolhák, de akár az ember is!) fertőzőképes lárva alakul ki, rendszerint a májban, tüdőben, izomzatban vagy hasüregben (féregfajtól függően).

Ezt a fertőző lárvákat tartalmazó állatot elfogyasztva fertőződik a végleges gazda (esetünkben a kutyák, macskák), és bennük már ismét az először említett bélféreg alakul ki. Bizonyos galandférgek lárvái (pl.: Echinococcus granulosus) tehát emberben is okozhatnak lárvális cestodosist, így zoonózisról beszélünk.

Az ember azonban nem csak köztigazdája, hanem végleges gazdája is lehet bizonyos galandféreg fajoknak (ebben az esetben valóban bélférgességről beszélhetünk), ezeket azonban nem a kutyáktól vagy macskáktól kapjuk el, hanem lárvákkal fertőzött halak, húsok elfogyasztásával.

Háziállataink tehát köztigazdák elfogyasztásával fertőződhetnek ezekkel a férgekkel. Rendszerint enyhe tüneteket tapasztalhatunk: enyhe hasmenés, „szánkázás”.

 

A fonalférgek törzse

Kampósférgesség (Ancylostoma, Uncinaria fajok):

Apró (1-3 cm hosszú), szürkés, kissé kapószerű véggel rendelkező féreg. Állataink fertőződhetnek szájon át, a férgek által ürített petékből kikelő lárvákkal, sérüléseken át, vagy akár kölyök korban tejjel. A fonalférgek jellegzetessége az úgynevezett hypobiosis, amikor a lárva a bélfalon át a szervezetbe kerül, és eltokolódik (például izmokban), „alvó” állapotba kerül.

Ellés után ezek az alvó állapotú lárvák az anyaállatban a tejmirigyekbe vándorolnak, és tejen át fertőzik a kölyköket. Emberben is gondot okozhat ez a féregfaj, mert az esetlegesen elfogyasztott, vagy bőrön át felszívódott fertőző lárva az úgynevezett „larva migrans cutanea” = vándorló lárva betegséget okozhatja. Ekkor a lárva a lágy szövetekben vándorol, rendszerint a bor alatt okozva csomószerű elváltozásokat, míg a szervezet el nem határolja. Ekkor a lárva elpusztul, és további gondot nem okoz.

Állatainkban a féreg vérfogyottságot, véres, nyálkás hasmenést okozhat, de gyakori a tünetmentes lefolyás is. Fontos a kölykök és az anyaállat féregellenes kezelése a kölykök 2 hetes korától, 2 hetente, minimum a 8. hétig, a folyamatos újra fertőződés veszélye miatt. Az utolsó féregtelenítés után bélsárvizsgálattal győződhetünk meg kezelésünk sikerességéről. A későbbiekben rendszeres féregtelenítés javasolt.

Orsóférgek (Toxocara, Toxascaris fajok)

– 5-20 cm közti hosszúságú fonalféreg fajok. Fiatal korban a felvett lárvák a bélfalon átjutva a májba, onnan a tüdőbe, légcsőbe jutnak, majd visszakerülnek a bélcsatornába, és ivaréretté válva petéket ürítenek a külvilágra.

Idősebb korban az előbb említett hypobiosis jelenségével találkozhatunk:

a szervezetben eltokolódott lárvák nyugalomba kerülnek, majd a tejtermelés beindulásával az anyaállatból kijutva fertőzik a kölyköket (legfeljebb 5 héten át). Nagyon gyakran méhen belül fertőződnek a kölykök. Nem specifikus gazdába jutva a féreg lárvája eltokolódik, ám az ilyen zsákmányállatok elfogyasztása (pl.: egerek) szintén lehetséges fertőzési forrást jelentenek.

Emberben a kampósférgességhez hasonlóan az orsóférgek lárvái is vándorló lárva betegséget okozhatnak. Ebben az esetben főként belső szervekbe juthat a lárva (larva migrans visceralis), vagy a szembe kerülhet (larva migrans ocularis).

Főleg a 3-5 éves gyerekek a veszélyeztetettek, a nem megfelelő higiénia (kézmosás), valamint a föld elfogyasztására való hajlam miatt. Az ember orsóférge („bélgiliszta”) világszerte elterjedt élősködő, a fertőzésben a kutyáknak, macskáknak nincs szerepe: az emberből ürülő peték szájba jutásával fertőz. Szintén az ember saját, háziállatainktól független kórokozója a hegyes farkú féreg (oxyuriosis). Állatainkban az orsóférgesség gyanúját rendszerint az alábbi tünetek vethetik fel:

  • felfúvódott has,
  • néha előforduló hasmenés,
  • hányás,
  • fénytelen szőrzet,
  • lábgyengeség,
  • esetleg idegrendszeri tünetek.

Ostorférgesség (Trichuris vulpis):

3-8 cm hosszú, ostorszerű élőlények, melyek főleg a vastagbélben élnek. Az emberre nem jelent veszélyt, kutyákban azonban véres hasmenést okozhat, valamint igen ellenálló petéje miatt a kertből nehezen kiirtható, így fennáll az újra fertőződés veszélye. Gyakran más férgesség mellett találkozhatunk vele, valamint bakteriális fertőzések is gyakoriak az ostorférgesség mellett (Campylobacter, Salmonella).

Forrás: szekesfehervariallatkorhaz.hu